Magyarország legmagasabb hegyvidékén, a Mátrában számos turistalátványosság, túraútvonal és pihenőhely található, de néhány régi épület, például szállodák, elhagyatott állapotba kerülhettek az idők során.

Az ilyen hotelek többsége valaha népszerű turisztikai célpont volt, ahol a városi nyüzsgéstől menekülő látogatók pihenhettek meg, élvezve a friss hegyi levegőt és a természet csendjét. Ám az idő múlásával a turizmus irányai megváltoztak, a szállodák fenntartása pedig sok esetben nehézkessé vált. Eredményként néhány épület sorsa az elhagyatottság lett, az enyészet lassan magához vette őket.

Az elhagyatott hotel felfedezése egyszerre nyomasztó és izgalmas élmény. A romos falak, az üres ablakok és a benőtt ösvények mind azt sugallják, hogy egykor itt élet zajlott. A régi recepció, ahol valaha vendégek érkeztek, most poros, a folyosók csendjében pedig csak a természet hangjai visszhangoznak. Az ilyen helyek különösen vonzzák az urbex (városi felfedezés) szerelmeseit, akik a múlt titkait kutatják, miközben átlépnek a romokon.

Bár sokan csak egy elhagyott, lepusztult épületet látnak, ezek a hotelek emlékeztetnek arra, hogy a Mátra valaha nemcsak a természet kedvelőit, hanem a luxusra vágyókat is vonzotta. Ahogy a hegyek újra visszakövetelik a területet, ezek az épületek lassan a természet szerves részévé válnak.

Egy elhagyatott hotel meglátogatása egyfajta időutazás: visszatekintés egy másik korra, miközben a természet nyers ereje veszi át az uralmat. Ha legközelebb a Mátrában jársz, és rábukkansz egy ilyen helyre, gondolj arra, hogy minden romos épület egy történetet mesél, amit talán éppen te fogsz újra felfedezni.

Egy elhagyatott épület mindig különös hangulatot áraszt. Az idő fogságában rekedt épületek titkokat, történeteket őriznek, amelyeket szívesen felfedeznénk. Ebben a blogbejegyzésben egy ilyen elhagyatott vendéglőt járunk körbe, hogy megértsük, miért is vonzzák annyira az embereket ezek a helyek.

Az 1910–es évektől a vidéki nyaralás, a pár napos–hetes „kikapcsolódás” egyre több városi ember számára volt elérhető. A két világháború között már a szerényebb jövedelmű kispolgárság és az alsó középosztály, a „Nagykörúton túli” kereskedők, az alacsonyabb beosztású hivatalnokok is megengedhették maguknak a nyaralást valamilyen Budapest környéki üdülőhelyen. Ennek a társadalmi rétegnek nagyon előnyös volt a Duna–kanyar. 

A Bergmann–vendéglő és panzió emeletes, hangulatos épülete és nagy kertje a hajóállomással szemben állt, ahol jó étterem is várta az alkalmi betérőket. A „Villasor” elején található Melizán Panzióhoz is tartozott park. Különös nevét a tulajdonos, Rencz János vízbe fulladt sógornőjének emlékére kapta, a Melisande név magyarításaként. Bár a két panziót két család birtokolta, Bergmann Lászlóné és Rencz Jánosné testvérek voltak, mindketten Zöld–lányok, és hozományul kapták a vendégfogadókat. A Schrodt Panzió az „alsórét” mellett várta vendégeit. Lakóik többnyire budapesti kistisztviselők voltak. Az MFTR is épített üdülőt, ennek épülete zárta a „felvéget”.

Egy elhagyatott vendéglő felfedezése igazi kaland. Az ember belép a múlt egy darabjába, és szinte hallja a régi vendégek zsivaját, érzi az ételek illatát. A poros asztalok, a régi menülapok, az üres székek mind-mind mesélnek. De vajon mi történt? Miért zárt be a vendéglő? Ezekre a kérdésekre próbálunk választ találni.

Az ilyen helyek nagyszerű témát szolgáltatnak fotósok számára is. Az elhagyatott vendéglők belső tereinek megörökítése különleges kihívás, de egyben lehetőség is a kreativitás kifejezésére. A fények játéka, az épület romjai mind-mind fantasztikus képeket eredményezhetnek.

Ha tetszett ez a bejegyzés, ne felejts el követni minket, hogy ne maradj le a következő izgalmas kalandunkról!

Az elhagyatott kórházak mindig is különleges vonzerőt jelentettek a városi felfedezők, fotósok és történészek számára. Ezek az épületek, amelyek egykor az élet és gyógyulás helyszínei voltak, ma az idő múlásának és az emberi történelem változásainak tanúi. Egy ilyen kórházban járva az ember szinte érezheti a múlt jelenlétét, a régi idők emlékeit, és a falak között visszhangzó történeteket.

Az épület belső tere ma már csupán árnyéka egykori önmagának. A falak omladoznak, a padlón törmelék hever, és a természet lassan visszaköveteli az egykor modern egészségügyi létesítményt. Azonban, ami igazán különlegessé teszi ezt a helyet, az a régi röntgengépek jelenléte. Ezek a gépek, amelyek egykor a diagnózisok és kezelések elengedhetetlen részei voltak, most magányosan állnak, rozsdásodva és elhagyatva.

A röntgengépek különleges figyelmet érdemelnek. A technológia fejlődésének emlékei, amelyek valaha az orvostudomány csúcsát képviselték. Ezek a gépek segítettek az orvosoknak megérteni a test belső folyamatait, diagnosztizálni a betegségeket, és megfelelő kezeléseket javasolni. Ma már csendben állnak, emlékeztetve bennünket arra, hogy milyen gyorsan változik a technológia és az orvosi gyakorlat.

Az elhagyatott kórházak mindig is misztikus légkört árasztanak. Az üres folyosók, a rozsdás orvosi eszközök, és a szétmálló dokumentumok mind azt sugallják, hogy az idő megállt. Ezek a helyek gyakran vonzzák azokat, akik hisznek a paranormális jelenségekben, és azokat is, akik csak a múlt titkait szeretnék felfedezni.

Bár az ilyen helyek lenyűgözőek és izgalmasak lehetnek, fontos megjegyezni, hogy az elhagyatott épületek felfedezése veszélyes lehet. Az instabil szerkezetek, a potenciális egészségügyi kockázatok és a jogi következmények mind figyelmeztetnek arra, hogy körültekintően és felelősségteljesen járjunk el.

Az elhagyatott zöldségtani kutatóintézet különleges atmoszférájú helyszín . A falak között a természet visszaveszi jogos helyét, a növények átvették az uralmat az emberi beavatkozások után. A folyosók és termek olyan történeteket őriznek, amelyeket csak a falak hallhatnak. Talán egykor virágzó kutatások és kísérletek zajlottak itt, de most csupán a múlt emlékei lengik körül a helyet.

Az irodaépületek elhagyatottá válása és a vandálok kifosztása sajnálatos és aggasztó helyzet. Az ilyen események nemcsak anyagi kárt okoznak, hanem az adott területen élők biztonságát és jól-létét is veszélyeztetik.

Az elhagyatott épületeket lassan, de biztosan visszaveszik a természet. Ez a folyamat lenyűgöző és egyben szomorú is lehet. A növények és az állatok fokozatosan visszaköltöznek ezekbe az elhagyott területekre, átvéve az uralmat az emberi létesítmények felett. A repedező falak között növények hajtanak, a tetőkön fű nő, és a faoszlopok körül kígyózó növények tekeregnek.

Az elhagyott laboratóriumokban az ott dolgozók által otthagyott tárgyak és eszközök egy különleges atmoszférát teremtenek. Ezek a maradványok tanúskodnak egykor virágzó tudományos tevékenységről és az ott dolgozók mindennapi életéről. Lehet, hogy az utolsó pillanatban kellett elhagyniuk az épületet, így szinte úgy maradt minden, ahogy volt.

A hely hangulata olykor kifejezetten ijesztő, ezt teszik teljessé a közvetlenül a műtőben lévő, lazán kidobott gyógyszerek és orvosi eszközök  vagy a mikroszkóp körül heverő készítményminták.

Belépve az épületbe, a folyosókon hosszú sorban álltak az elhagyatott irodák, ahol poros és elfeledett papírok hevertek az íróasztalokon. A régi számítógépek és kutatási eszközök elavult technológiájukkal csak az elhagyottság és a múlt emlékeit idézték fel. A padló poros volt és csikorgott minden lépésem alatt, mintha az évek során senki sem járt volna erre.

Ahogy mélyebbre hatoltam az intézet belsejébe, a laboratóriumok és kísérleti terem megdöbbentő látványt nyújtottak. Üvegek, amelyekben valaha ismeretlen anyagok és vegyszerek rejtőztek, most csak porosak és üresek voltak. A fekete táblákra írt képletek és diagramok már régen elveszítették jelentésüket, mintha az idő is elfelejtette volna őket.

A sötét folyosókban és termekben csak a csend és az elhagyottság uralkodott. Néha hallottam furcsa zizegéseket vagy halk zörejeket, de nem tudtam eldönteni, hogy valóban léteztek-e, vagy csak a képzeletem játszott velem az elhagyatott hely hangjait illetően.

Videót itt nézheted meg:

Képalbum:

Az elhagyott gyárak a múlt néma tanújaként működnek, olyan helyek titkaként, amelyek egykor az intenzív emberi tevékenység központjai voltak. Ezen elhagyott városi óriások között található egy hatalmas gyár, amely egykor élettől lüktetett, és összetéveszthetetlen nyomot hagyott a történelemben.

Amikor az ember egy ilyen elhagyott szerkezet előtt találja magát, nem tudja nem olvasni a történetet, amellyel összefonódik. Ezek a romok annak az időnek a történetét mesélik el, amikor a gyár a termelékenység és a termelés központja volt. Az épület nagysága és súlya a régi időkről tanúskodik, amikor a gépek zajosan dolgoztak, és a munkások keményen felemelték a kezüket a társadalom fejlődéséért.

Ma azonban ez az elhagyott gyár egy memento mori-t, a múlt szellemét tükrözi. A betört ablakok és a benőtt fű tanúskodik arról, hogy az idő kérlelhetetlenül befolyásolja az emberi tevékenység anyagi eredményeit. A régi idők iránti nosztalgia itt keveredik egy elhagyatott hely melankóliájával.

Egy ilyen elhagyott gyár a fenntarthatóság és a természeti erőforrásokkal való bölcs gazdálkodás szükségességére is emlékeztethet. Felhívás arra, hogy gondolkodjunk el azon, hogyan kezeli társadalmunk gazdasági örökségét, és milyen módon hat a környezetre.

Összességében az elhagyott óriásgyár olyan, mint egy könyv, amely a múlt, a jelen és talán a jövő történetét meséli el. Ez az a hely, ahol a nosztalgia és a melankólia érzelmei keverednek, miközben a természet lassan, de biztosan visszanyeri jogait.

A leperegő festék nem csak egy esztétikai változást jelent, hanem az idő múlásának is egyfajta metaforáját hordozza. A repedező, lehulló rétegek a változás és az elkerülhetetlen múlás jelei. A falak színei kopnak, ahogyan a napok és évek gyorsan elszállnak. Ez a lassú folyamat megörökíti az évek során bekövetkező változásokat.

A világ minden részén, ahol az emberi kéz nyomot hagyott, a természet simán, de könyörtelenül visszaveszi azt, ami hozzá tartozik. Legyen szó elhagyott városokról, elfeledett területekről vagy elhagyott épületekről, a természet gondoskodik arról, hogy visszaszerezze területét.

A híres többszintes bunker Magyarországon, Győrben található. Ha van kalandvágyad és érdekel az urbex, akkor gyere és fedezd fel te is. Szabadon bejárható. 

A bunker különlegessége, hogy nem a föld alatt van, hanem úgy épült fel, mint minden más föld feletti építmény. Vasbeton szerkezetű, falai 2,5 méter vastagok.

Valójában nem nagyon akarták elrejteni ezt a menedéket. Más katonai épületek közelében épült, de veszély esetére biztonságos menedéket kellett volna nyújtania.

Magyarkeresztúr központjában áll elhagyatottan a Baditz-kastély, amelynek jellegzetessége az épület előtt álló kút.

Baditz-kastély története

A kastély a XIX. századtól a XX. század első feléig a Baditz család tulajdonában volt, akiknek a környéken több birtokuk is volt. A kastély stílusa eklektikus, klasszicizáló későbarokk elemek fedezhetők fel rajta.

Feltehetően a XIX. század közepén, második felében épült. Az épülettel kapcsolatos levéltári anyag nem ismeretes, lappang vagy elpusztult.

Baditz-kastély leírása

A falu utcavonalba illeszkedő homlokzatú házaival, keskeny hátranyúló telkeivel ellentétben a kastély széles, előudvarral ellátott telken emelkedik.

Az kétszintes épület téglalap alaprajzú, fő- és kerti homlokzata kilenctengelyes, oldalhomlokzatai kéttengelyesek. A hosszanti oldalak kelet felé eső két-két szakasza mélyebben ül, déli végüket sekély kiülésű oldalrizalit foglalja el. A főhomlokzatot háromtengelyes, manzárdtetővel fedett rizalit bővíti. A rizalit alsó szintjét sávozott vakolatlizénák, emeletét pilaszterek tagolják. Attika által hordott oromzatában gyümölcsfüzérrel közrefogott aediculás vakolatdíszítmény látható, melynek ovális tükrében egykor címerábra lehetett.

A földszinten négyzetes ablakok, vagy a nyugati homlokzaton annak megfelelő tükrök sorakoznak, az emeleten álló téglalap alakú vakolatkeretes ablakok vannak. A két oldalrizalit emeleti részét félköríves lezárású vakfülkék tagolják. A kastély téglapillérekkel tagolt kerítésének, főkapujának utca felőli maradványi még megvannak.

A mai épület elődjét 1751 és 1757 között Zichy János építtette barokk stílusban, amely akkor egy földszintes, L alakú kúria volt – áll a históriában. A következő építkezés 1772-1773 között történt, az eredeti épületet beépítették a jobb oldali szárnyba, s az épület ekkor nyerte el U alakú alaprajzát. A főszárnyra azután emelet került, és elkészült az udvari lépcsőház is. A jelenleg is látható klasszicista kastély 1807 körül, Pollack Mihály tervei szerint épült, a földszintes szárnyba fatornyos kápolnát építettek, védett angolkertje az 1810-1820-as években készült. A második világháború alatt a kastélyt kifosztották, s sokáig üresen állt. A kastélyegyüttest 1958-tól iskola és gyermekotthon céljára alakították át, majd 1998-ig  Gyermekváros működött a falai között. Legutóbb 1984 és 1989 között újították fel. Amint megtudtuk: a kastély a Kincstári Vagyoni Igazgatóság tulajdonában van, üresen áll, és nem látogatható.

A Zichy család kedvelte a települést, olyannyira, hogy már a XVIII. században ide építették első rezidenciájukat. A II. János császári-királyi kamarás által felépült barokk lak feltehetően földszintes, L alakú kisebb kúria volt.

Néhány évvel később még egy szárnnyal megtoldották, így e század végére már hasonlóan a maihoz, U alaprajzú földszintes kastéllyá nőtte ki magát az épület. Sokkal később egy melléképületet emeltek fel hátul, így négyzetes belső udvart alakítottak ki, amelyet körbeöleltek a rendezett francia kertek és bohókás hangulatú angolparkok. Misem bizonyítja jobban, hogy mennyire fontosnak tartották a parkot, mint az, hogy a korabeli számadások szerint a kertészek voltak a legtöbben a személyzet között.

Nagyobb változás a kastély életében Zichy (IV.) János idejében történt. A klasszicizmus korának legnagyobb építészét, Pollack Mihályt (többek között: Alcsút, Tengelic kastélyai, Magyar Nemzeti Múzeum) bízta meg az ősi fészek reprezentatív és modern átépítésével. Az immáron emeletessé váló rezidencia elegáns középrészét a páros oszlopokon nyugvó erkély adja, amelyet kiemelnek a grandiózus ión fejezetű pilaszterek is. A hideg eleganciát az akkor kiépülő angolpark tette még látványosabbá: a Sós-tó, a Selyem-major partja és a ligeterdő romantikus hangulatot kölcsönzött az épületnek. Később az íves partú Hattyús-tavat, a falu felől pedig kőhidat alakítottak ki és kutat állítottak fel az udvar közepére. Az 1836-os leírás szerint a park már „látvány” volt.  A birtok legértékesebb és talán legmaradandóbb részévé vált a természeti táj, amely Zichy Ödön idejében élte virágkorát. A gróf megszállott kertész volt. A kertbe nyolc üvegházat épített, benne növényritkaságokkal, amelyeket tanulmányozott, és megfigyeléseit szakfolyóiratokban tette közzé. A munkában társa Fuchs Emil volt, aki itt kezdte folyamatosan felívelő pályáját. Fuchs később az esztergomi prímási palota kertjének kitalálója, majd Pest főkertésze lett. A park gondozását egészen a második világháború végéig műgonddal végezte a család, ám a benne álló épület hideg eleganciáját csak a benne élők eseménydús élete ellensúlyozta.

A helyet azóta az illetékesek kiüritették,az épület új funkciót kapott.

Rengeteg állatorvosi segédeszközt hagytak itt, ez volt a műtőasztal.

Aneszteziológiai készülék Anestar N – 7

Borjúminták formaldehidben

Szövetminták a penészes dolgozószobában.

Saját fotólaboratórium, mi történhetett a sötétkamra berendezéseivel?

Valaha komoly kutató munka folyt ezekben a helyiségekben.

A késő estig dolgozó alkalmazottaknak is volt kialakítva itt egy rögtönzött hálószoba.A függönyök teljesen feleslegesek voltak,ugyanis ablakok nincsenek.

Mint később megtudtam a kétfejű kismalacot valaki ellopta.